Tudom elég rég jelentkeztem már, de hát elég nehezen veszem rá magam, hogy az egyre jobban halmozódó infókat egyszerre osszam meg, mert ahhoz nagyon sokat kell gépelni. Ezért úgy döntöttem, hogy szépen fokozatosan beszámolok mindenről külön-külön bejegyzésben. Ma a Helsinki tripet fogom elmesélni (képpel, vagy képekkel illusztrálva), attól függően, hogy hogy engedi a blog.
Ezt a kis kirándulást 6-7-én ejtettük meg, a jegyvásárlás bonyodalmairól már szóltam, viszont azt valószínű nem tudjátok, hogy reggel 7re kellett kiérni a kikötőbe, amihez fél 6kor kellett kelni! Borzadály. De sikerült azért. Na már most azt mindenképpen el kell mondanom, hogy itt nem olyanok a kikötők, mint Görögországban, hanem sokkal inkább olyanok, mint egy reptér, egy meghatározott útvonalon juthatsz be a hajókba, és ők terelnek téged folyosókon. Göröghonban bezzeg mehet mindenki amerre csak lát : ) Felszálltunk sikerrel, megbeszéltük, hogy legfölül utazunk, ami kb 10. emeletet jelent. Így is lett kártyáztunk, és a pénzügy tételsor hátuljára számoltuk a pontokat (mert pókereztünk, e nem volt zseton, de tét nélkül mégsem olyan jó), és túrórudiban játszottunk. Na nem pöttyösben, hanem olyanban amit itt lehet kapni, és csak hasonlít az igazira, de mi akkor is túrórudinak mondjuk.
Szóval megérkeztünk 2,5 óra múlva 10:30-ra, az idő elég szeles volt, de kellemes. A látvány pedig ami fogadott minket, amikor Helsinki vonzáskörzetébe értünk az volt amit biztosan láttok a képen, egy ilyen tengeri erőd, egy szigeten. Első dolgunk a kikötben az volt, hogy szerezzünk egy térképet, és az első sikertelen próbálkozás után (értsd: szereztünk egy orosz Stockholm térképet) egy nem kedves fin férfi kioskjában sikerrel jártunk. Mivel a szállásra még nem mehettünk, elkezdtük a városnézést. Én kicsit túlzottan is odavoltam az épületekért (nem véletlen, hogy a végére több mint 900 képet csináltam), mindent lefényképeztem. És ott vannak kutyajátszóterek! Ezt úgy képzeljétek el, hogy ugyanolyan, mint egy játszótér, annyiban, hogy körbe van kerítve, és nincsenek benne játékok, csak hatalmas farönkök. Láttunk egy templomot, a piacteret majd egy másik templomot. Egyik sem volt nyitva, de a másodiknál egy kedves öreg bácsi (én mondjuk kicsit féltem tőle, mert ősz haja, és szakálla volt, plusz a hátizsákjából kilógott egy felmosónyél) tájékoztatott, hogy nem mehetünk be, de mondta hogy menjünk le egy ilyen kripta kávézóba, aztán nem olyan messze megtaláljuk a régi parlamentet. Mondtuk, hogy köszönjük, kérdezte, hogy honnan jöttünk. Mondtuk honnan, erre ő: „Sertéspörkölt nokedlivel. Jó napot kívánok. Boldog karácsonyt, kellemes ünnepeket. Viszontlátásra.” Akárhová megyünk, csak kiderül, hogy a magyar az világnyelv. :D Így megnéztünk a volt parlament épületét, aztán sétáltunk kicsit, és rájöttünk, hogy ebédidő van lassan, elsétáltunk egy szigetre (mondanám, hogy Helsinki Margit-szigete, de neki kicsit több van, így nem tudnám azonosítani semelyik otthoni szigetel). Onnan láttuk az állatkertet, ami szintén egy szigeten van. Majd folytattuk utunkat, láttunk egy szép parkot, meg a Nemzeti színházat (miénk kb ezerszer szebb), aztán a vidámparkot, emeletes vonatokat, az 1952-es olimpiai stadiont, ahol egy komplett Jacko szentély volt a kerítésen. Meg felmentünk a 11 emeletes toronyba, elég jó légi felvételeim lettek Helsinkiről. Majd rájöttnk, hogy ideje visszafelé igyekezni, ugyanis 6-ra jött egy régi krétai ismerősöm csak a tiszteletemre Turkuból, és addig még be is kellett jelentkezni a szállásra. Szóval a szállásra rohanásunk közben láttuk az Operaházat, a Nemzeti Múzeumot, a Parlamentet, meg valami parkot, ami a Millenárisra hasonlít nagyon. Odaértünk a szállásra (nagyon szép volt, é tényleg nagyon központi helyen volt). Majd megkérdeztük a recepcióst, hogy hova menjünk enni, javasolt helyet, elmentünk a Hanna elé, majd irány a hely. Megvacsoráztunk, mindenki heringet evett, nagyon finom volt. Aztán a szállodánk aljában volt egy kocsmaszerűség, és oda mentünk megkóstolni a finn italokat. Hannának viszont ment haza a(z emeletes!) vonata, úgyhogy kikísértük, viszont ekkorra már rendesen elkezdett esni az eső, úgyhogy visszamentünk a „kocsmába”, megittunk egy üveg akciós pezsgőt, aztán elindultunk várost nézni, de még mindig esett, így kb 15 perc után ismét a kocsma melegé válsztottuk, ahol az idő múlásával egyre több részeg finnt tekinthettünk meg. Na most a részeg finnek nem sokban különböznek a magyar részegektől, csak kicsit halkabban hangoskodnak, meg finnül beszélnek, és jobban dölöngélnek. Hála az egyik ilyen dölöngélősnek, aki nagyon ügyesen nekiment az asztalunknak, összetört 2 talpas poharat (volt még benne pezsgő szerintem!), és elvágta vele a Balázs lábát meg az én kezemet, és folyt a vérünk! Ezután elmentünk aludni.
Másnap reggel korán kelés, és irány ki a szigetre, ahol az az erőd volt. Kb délután kettőig ott voltunk, de már nagyon el voltunk fáradva, úgyhogy amikor visszaértünk elmentünk kaját venni, és a parlament lépcsőjén ebédeltünk. (Ilyet otthon senki nem tudna).
Aztán elmentünk a Nemzeti Múzeumba, megnéztünk egy sziklatemplomot, és ezután már végképp nagyon fáradtak voltunk, úgyhogy visszasétáltunk a kikötőbe, és akkorra értünk oda, amikorra kellett, de még így is volt 1 unalmas óránk, és jöttünk hazafelé.
Ezen az utón kicsit jobban megnéztük a hajót, volt benne 3 étterem, egy gyerekjátszótér, egy olyan szoba ahol kinektezni lehetett, egy színpad a gyerekeknek (volt is valami műsor, valami gyerekolimpia vagy ilyesmi), kaszinó, diszkó, meg egy bevásárlóközpont kb. Este fél11-re éreztünk be, kb fél 12re értünk haza. Nagyon jó időnk volt, le is égtem.
Következő sztori is jön néhány napon belül remélem. Egyébként felmerült egy nagyon fontos kérdésünk: szerintetek hogy merül jobban a fényképező eleme, ha kikapcsolod olyan képek között, amik kicsit távolabb vannak egymástól (mondjuk 15 lépést meg kell tenni a két kép között), vagy ha nem?
