EESTI

Alapvetően ezt az elmúlt hétvégére értettem volna, de ma reggel egy csodálatos meglepetés ért, egy vonyarcról küldött, kb 10 oldalas, matricákkal teli levél formájában, amit rengetegen írtak! Sok hercegnő volt benne, meg hercegek párkeresési tanácsokkal. Én a Kati írását is könnyedén el tudtam olvasni, és most éreztem igazán, hogy mennyire rossz is, hogy ezen a nyáron nem lehetek vonyarcon, és nem játszottunk 15en rikitit. Az egyetlen dolog ami megnyugtat (kicsit) ezzel kapcsolatban, hogy tudom h a Réka se volt, meg Csilla, és Juszti se.

Ugyanakkor gondolom észrevettétek, hogy a blogírásban mostanában nem vagyok a toppon, és sajnálattal kell közölnöm, hogy ezután sem leszek, mert észt nyelvtanfolyamra járok, délután pedig dolgoznom és tanulnom kell, így nem akarok ezeken felül még azon is izgulni, hogy a blogot mikor írom. Úgyhogy ezzel felhagyok, cserébe viszont ez most egy nagyon színes bejegyzés lesz, sok képpel (amiket kb 1 órán keresztül hoztam megfelelő méretre), és a többi élményemről való beszámolást skypeon illetve majd ha hazamegyek, személyesen lehet elérni : )

Szóval most hétvégén néhány még görögországi barátommal Hiiumaa szigetét látogattuk meg. Sajnos Sandernek (észt srác, és sofőr) sokáig kellett dolgoznia, így azt a kompot amivel eredetileg mentünk volna lekéstük. A kiköt ahonnan indulnunk kellett az Tallinntól kb másfél órás autóútra található Happsaluban. Mire Happsalu közelébe érkeztünk, realizáltuk, hogy azt a kompot amit elértünk volna (20:30), már nem érjük el, így egy kis városnézést iktattunk be, ahol ez a csoportkép készült:

Majd az itt eltöltött kb fél óra után felkerekedtünk, kényelmesen odaértünk a kikötőbe, és vártuk a 21:30-as kompot. Jött is a komp, csak hogy olyan sok autó volt, hogy nem fértünk fel, így újabb egy órás várakozás vette kezdetét. Legalább a kilátás szép volt:

Ezen felül nem szegte kedvünket, hogy gyakorlatilag 3 komp ment el nélkülünk, az egy órát arra használtuk, hogy megkezdjük a bulizást. Táncoltunk, énekeltünk, és görögül beszéltünk :). Ezután 1,5 órás hajóút következett, és kb éjfélre értünk a lakásba. Majd megkezdtük az igazi szórakozást, ami egy konyhaparti volt, de nagyon jól éreztük magunkat, hiszen csak 5 óra után hajtottuk álomra a fejünket. Egyébként Hiiumaa sziget a világ 10 legszebb szigete közül az egyik, és Sander szülőhelye, így a sofőrségen túl ő volt az idegenvezetőnk is. Nagyon készült ránk, egészen szoros programot írt, de mivel az már az első komp lekésésével az teljesen felborult, így a reggeli 9:30-as ébredés egészen 12:30-ig kitolódott. Ezután felkerekedtünk, elmentünk egy étterembe, ahonnan ez a kilátás nyílt:

Azt hiszem egyetértünk, hogy a kilátás szép volt, az étel viszont kevésbé, én ugyanis csirkés tésztát ettem, amiben félig nyers volt a csirke. Viszont nem mertem szóvá tenni, mert Anni is ugyanazt evett, viszont ő se szólt semmit, szóval gondoltam ez az észt módja a csirkekészítésnek. Az ebéd vége felé azonban csak kiderült, hogy Anninak is nyers volt. Úgyhogy szóltunk érte, „bevizsgálták”, majd közölték, hogy márpedig ez nem nyers. (Nagy sztori tudom, de higgyétek el, ez akkor elég rosszul esett) Ezután felkerekedtünk, és elmentünk egy strandra, ahol a következő táblát találtam:

Gondolom mindenkinek teljesen világos, hogy ne igyon amikor fürdik. A slusszpoén a dologban, hogy a fiúk vettek sört összecsomagolva, és a sör műanyag fóliáján is ugyanez a jelzés volt! (Hát egy szigeten ez nyilván már csak így megy). A fiúk fürödtek, a lányok nem, mert sem a levegő hőmérséklete nem volt megfelelő ahhoz, hogy 10 perc alatt végezzünk a fürdéssel, több időnk pedig nem volt rá, mert sok dolgunk volt még.

Ezután elmentünk egy helyre, amit nagyon fantáziadúsan csak „Keresztek helye”-nek (vagy valami ehhez nagyon hasonlónak neveznek. A helyről 2 legenda kering. Az egyikre nem emlékszem, pedig az valahogy komolyabbnak tűnt, a svéd hódítókhoz volt valami köze, és a kereszt a jövőbeli szerencsédet hozza meg. A másik monda szerint azon a helyen egyszer 2 esküvői menet összetalálkozott, majd verekedés kezdődött, és az egyik mennyasszony, és a másik vőlegény meghalt, és azok akik életben maradtak összeházasodtak (elég logikusnak tűnik…). És itt a kereszt azt jelenti, hogy hamarosan megtalálod a párod. A keresztet pedig a természetben fellelhető dolgokból kell összerakni, anélkül, hogy a természetet károsítanád vele. Itt van hát az én szerencsém, és esküvőm jelképe:

Ezt követően az észt Eiffel tornyot tekintettük meg. Lényegében ezt egy olyan bácsi készítette akinek nagyon sok a szabadideje. Fel ugyan nem szabad menni, és 1 euró a belépő, de cserébe sok fából készül más dolgot (várat, hintákat, székeket) is láthattunk. Itt a dokumentált kép, amelynek az „én Párizsban” címet adtam.

Folytattuk utunkat a 3. legöregebb világítótorony felé. Igaz, hogy elvileg nagyon öreg a torony, ez kívülről nem látszott rajta, nagyon szép helyen volt. A feljutással viszont voltak problémák, mert egy olyan lépcsősor vezetett felfelé, ami egysávos, lehajtott fejjel kellett menni, nem volt ablak, és a lépcsők is kb fél méter magasak voltak. A kilátás viszont föntről nagyszerű volt, mert amit láttunk az erdő volt :) (na jó, meg egy kicsi tenger).

Ezután a nagy kulturális turistáskodást befejeztük, és füstölt hallal felpakolva elindultunk Sander nagynénjének a házába. Ez a ház a főút mentén volt, és körülötte nem volt semmi csak erdő. Nagyon szép volt a hely, és volt egy plusz épület, a szauna.

Igen, bizony, ez mind a szauna, ez a ház. Annyira fullos volt a dolog, hogy amikor beléptél, volt egy nappali, fotelokkal, meg hűtővel, majd kicsit beljebb egy tusoló, és legbelül volt a szauna. Természetesen mi is kipróbáltuk. Fontos megjegyezni, hogy ugye itt északon nagy hagyománya van a szaunázásnak, és itt az emberek meztelenül mennek be. Na most ettől én megijedtem eléggé, és mondtam, hogy én ezt nem merem. Aztán kiderült, hogy a meztelenség az nem olyan meztelenség, ahogy azt a magyar ember elsőre képzelné, hanem hogy maguk köré csavarják a törölközőt, és úgy nincs alattuk semmi. Szal annyira nem lett volna vészes, de mégis jól döntöttem, hogy fürdőruhában mentem, így ugyanis utána csobbanhattam a „medencében”, amiről itt is van a bizonyíték:

A szaunában egyébként volt egy ilyen levélcsomó (nem csalán) amivel jól megcsapkodtuk magunkat, és így aztán hiper-egészségesek leszünk. A szauna után grilleztünk kicsit, majd éjjel mentünk haza, amikor is 7, azaz hét fok volt. (Fun fact: múlt héten csütörtökön Tallinnban éjszaka -1, azaz mínusz egy!!! fok volt- de egyébként még elvileg itt is nyár van, bár a hőmérő higanyszála erről nem igazán győz meg.)

Aztán hazamentünk, kártyáztunk, a többiek egy darabig néztek hullócsillagokat, mert elvileg sok volt, de nekem túl hideg volt hozzá, majd nyugovóra tértünk. Másnap megint villámtempóban mentünk a kikötőbe, de miért is ne, megint lekéstünk egy kompot, pontosabban nem engedtek fel. A hajóút egészen kellemes volt, és az ég hihetetlenül kék volt:

Nagyon jó hétvége volt, örülte hogy megint láthattam a többieket. Most hétvégén a Balázzsal megyünk Parnube, ami a nyári fővárosa Észtországnak, és couchsourfölést tervezünk, de egyelőre még nem állunk túl jól. Utána hétvégén pedig érkezik Csilla, és irány Oroszország, egészen pontosan Szentpétervárra, majd haza. Szóval már csak 3 hét. Remélem otthon még meleg lesz amikor hazaérek, mert szeretnék kicsit emlékezni, hogy egészen pontosan milyen is a nyári évszak, mert itt egészen kezdem elfelejteni.

U.i: Ha még szeretnétek levelet írni, azt legkésőbb ezen a héten szerdán adjátok fel, mert sajnos a Posta néha vicces, és nagyon sok levél csak több, mint 2 hét alatt ért ide!

u.u.i.: Sajnálom, hogy a képek nem mindig vannak jó helyen, sajnos nem tudom beállítani, én nem így rendeztem el. Kis agymunka kitalálni, hogy mikor melyik képről van szó :)

Nincs is jobb vacsora ilyenkor, mint bundáskenyér melegszendviccsel, így ezt le is fényképeztem nektek. Magam sütöttem, így a csalafintábbak már rájöhettek, hogy legyőztem az olajtól való félelmem, bizony :)

Egyébként mostanában kezdek rájönni mit is jelent a változékony időjárás. Tegnap még 20 fok, napsütés, ma pedig 14 fokban jöttem haza, és esett egész nap az eső. Ami mondjuk azért furcsa, mert szombaton vettem esernyőt végre, és azt hittem így már kizárt, hogy esni fog, de mégsem az. Sajnos az összes cipőm elázott, így holnaptól egy 15 centis magassarkúban fogok dolgozni járni, lévén az az egyetlen vízálló cipőm. Vicces lesz, dehát a munkáért mindent... :)

A korábban elképzelt blog tematika (mindent leírok, csak kicsit később) még várat magára, ugyanis rá kell jönnöm, lusta vagyok a blogíráshoz, meg a Réka amúgy is olyan jól csinálja, szóval a családnak is van mit olvasni:) A másik ok meg az, hogy mivel van egy csomó képem, nagyon szívesen betenném őket a bejegyzésekbe, de nagyon sok idő, míg megfelelő méretre hozom őket, és azzal még nincs erőm kísérletezni.

Vasárnapi viszont volt városnézés képzeljétek. Mint már mondtam, ragyogott a nap, egy felhő se volt az égen (a 40 km/h-s széllökésektől eltekintve tökéletes időnk volt. Na mármost az úgy volt, hogy elindultunk a történeti múzeumba, de nem találtuk meg, úgyhog inkább megnéztünk egy nagy még a szovjet időkből ittmaradt emlékművet, egy német temetőt, egy dombot, a koncertközpontot (ami mellesleg egy nagyon kellemes hely), majd folytattuk utunkat az elnöki rezindencia felé. Útközben csináltunk pár képet a Magyar Nagykövetséggel (nagyon szép épület), és ezután összetalálkoztunk a magyar konzullal! Hogy ez hogy esett meg az is érdekes történet, szóval gyorsan el is mesélem: a Balázsnak kellett útlevelet csináltatnia a vízumhoz, és ezért ő találkozott a konzullal, és a konzul ráköszönt sétálás közben. Majd odamentünk bemutatkozni, és így köszöntött engem a konzul (egyébként Laci :)): "áhá, szóval te az a HÍRES Eszter". Először kicsit megijedtem, hogy vajon ő ugyan mit hallhatott, de természetesen csak jókat. Ott volt az egész konzul család, anyuka meg 2 nagyon cuki kisgyerek is. Ezután megnéztük az elnöki rezindenciát, hol pont őrségváltás volt. Szerencsésen filmre vettem, majd jó turista módjára le akartam fényképezkedni az egyik őrrel. De fegyver volt náluk ugye, szóval elször feltettem a kérdést, hogy szabad-e a fotót? Nem felelt (nyilván nem volt szabad neki), viszont a nézése felhívott keringőre, így az életemet kockáztatván felléptem az első lépcsőfokra. És ekkor égszakadás földindulás, az őr úr csattitott egyet a fegyverével, és észtül rámkiabált, hogy "Te bitang, eddig és ne tovább", vagy legalábbis valami ehhez nagyon hasonlót, így nem kockáztattam a továbbmenést. Aztán valami koncertre keveredtünk, meg valami kastélykertbe, de ennél a pontnál már túlságosan fáztam, ahhoz, hogy élvezni tudjam a programot, így ezután jöttünk haza.

Küldhetnétek egy kis jó időt, hasznát tudnám venni. Levelekkel meg mostmár óvatosan, mert van egy rakat, amit nem kaptam meg :( De ennek a miértje még nem derült ki, viszont a nyomozás folyamatban van.

Még egy dolog zárásképpen: tudom, hogy rászóltam a családra, hogy ne küldözgessenek infópontos képeket az emilcímemre, de azért amikor ma megláttam azt a sok vonyarci arcot a képen, akkor csak megörült a szívem. Így mostmár inkább bíztatnám a többi blogolvasómat is, hogy ha ilyen képküldős infópontot látnak, akkor bátran villantsák a legszebb mosolyuk, és küldjek el emailben nekem! (az legalább nem fog elveszni)

Tudom elég rég jelentkeztem már, de hát elég nehezen veszem rá magam, hogy az egyre jobban halmozódó infókat egyszerre osszam meg, mert ahhoz nagyon sokat kell gépelni. Ezért úgy döntöttem, hogy szépen fokozatosan beszámolok mindenről külön-külön bejegyzésben. Ma a Helsinki tripet fogom elmesélni (képpel, vagy képekkel illusztrálva), attól függően, hogy hogy engedi a blog.

Ezt a kis kirándulást 6-7-én ejtettük meg, a jegyvásárlás bonyodalmairól már szóltam, viszont azt valószínű nem tudjátok, hogy reggel 7re kellett kiérni a kikötőbe, amihez fél 6kor kellett kelni! Borzadály. De sikerült azért. Na már most azt mindenképpen el kell mondanom, hogy itt nem olyanok a kikötők, mint Görögországban, hanem sokkal inkább olyanok, mint egy reptér, egy meghatározott útvonalon juthatsz be a hajókba, és ők terelnek téged folyosókon. Göröghonban bezzeg mehet mindenki amerre csak lát : ) Felszálltunk sikerrel, megbeszéltük, hogy legfölül utazunk, ami kb 10. emeletet jelent. Így is lett kártyáztunk, és a pénzügy tételsor hátuljára számoltuk a pontokat (mert pókereztünk, e nem volt zseton, de tét nélkül mégsem olyan jó), és túrórudiban játszottunk. Na nem pöttyösben, hanem olyanban amit itt lehet kapni, és csak hasonlít az igazira, de mi akkor is túrórudinak mondjuk.

Szóval megérkeztünk 2,5 óra múlva 10:30-ra, az idő elég szeles volt, de kellemes. A látvány pedig ami fogadott minket, amikor Helsinki vonzáskörzetébe értünk az volt amit biztosan láttok a képen, egy ilyen tengeri erőd, egy szigeten. Első dolgunk a kikötben az volt, hogy szerezzünk egy térképet, és az első sikertelen próbálkozás után (értsd: szereztünk egy orosz Stockholm térképet) egy nem kedves fin férfi kioskjában sikerrel jártunk. Mivel a szállásra még nem mehettünk, elkezdtük a városnézést. Én kicsit túlzottan is odavoltam az épületekért (nem véletlen, hogy a végére több mint 900 képet csináltam), mindent lefényképeztem. És ott vannak kutyajátszóterek! Ezt úgy képzeljétek el, hogy ugyanolyan, mint egy játszótér, annyiban, hogy körbe van kerítve, és nincsenek benne játékok, csak hatalmas farönkök. Láttunk egy templomot, a piacteret majd egy másik templomot. Egyik sem volt nyitva, de a másodiknál egy kedves öreg bácsi (én mondjuk kicsit féltem tőle, mert ősz haja, és szakálla volt, plusz a hátizsákjából kilógott egy felmosónyél) tájékoztatott, hogy nem mehetünk be, de mondta hogy menjünk le egy ilyen kripta kávézóba, aztán nem olyan messze megtaláljuk a régi parlamentet. Mondtuk, hogy köszönjük, kérdezte, hogy honnan jöttünk. Mondtuk honnan, erre ő: „Sertéspörkölt nokedlivel. Jó napot kívánok. Boldog karácsonyt, kellemes ünnepeket. Viszontlátásra.” Akárhová megyünk, csak kiderül, hogy a magyar az világnyelv. :D Így megnéztünk a volt parlament épületét, aztán sétáltunk kicsit, és rájöttünk, hogy ebédidő van lassan, elsétáltunk egy szigetre (mondanám, hogy Helsinki Margit-szigete, de neki kicsit több van, így nem tudnám azonosítani semelyik otthoni szigetel). Onnan láttuk az állatkertet, ami szintén egy szigeten van. Majd folytattuk utunkat, láttunk egy szép parkot, meg a Nemzeti színházat (miénk kb ezerszer szebb), aztán a vidámparkot, emeletes vonatokat, az 1952-es olimpiai stadiont, ahol egy komplett Jacko szentély volt a kerítésen. Meg felmentünk a 11 emeletes toronyba, elég jó légi felvételeim lettek Helsinkiről. Majd rájöttnk, hogy ideje visszafelé igyekezni, ugyanis 6-ra jött egy régi krétai ismerősöm csak a tiszteletemre Turkuból, és addig még be is kellett jelentkezni a szállásra. Szóval a szállásra rohanásunk közben láttuk az Operaházat, a Nemzeti Múzeumot, a Parlamentet, meg valami parkot, ami a Millenárisra hasonlít nagyon. Odaértünk a szállásra (nagyon szép volt, é tényleg nagyon központi helyen volt). Majd megkérdeztük a recepcióst, hogy hova menjünk enni, javasolt helyet, elmentünk a Hanna elé, majd irány a hely. Megvacsoráztunk, mindenki heringet evett, nagyon finom volt. Aztán a szállodánk aljában volt egy kocsmaszerűség, és oda mentünk megkóstolni a finn italokat. Hannának viszont ment haza a(z emeletes!) vonata, úgyhogy kikísértük, viszont ekkorra már rendesen elkezdett esni az eső, úgyhogy visszamentünk a „kocsmába”, megittunk egy üveg akciós pezsgőt, aztán elindultunk várost nézni, de még mindig esett, így kb 15 perc után ismét a kocsma melegé válsztottuk, ahol az idő múlásával egyre több részeg finnt tekinthettünk meg. Na most a részeg finnek nem sokban különböznek a magyar részegektől, csak kicsit halkabban hangoskodnak, meg finnül beszélnek, és jobban dölöngélnek. Hála az egyik ilyen dölöngélősnek, aki nagyon ügyesen nekiment az asztalunknak, összetört 2 talpas poharat (volt még benne pezsgő szerintem!), és elvágta vele a Balázs lábát meg az én kezemet, és folyt a vérünk! Ezután elmentünk aludni.

Másnap reggel korán kelés, és irány ki a szigetre, ahol az az erőd volt. Kb délután kettőig ott voltunk, de már nagyon el voltunk fáradva, úgyhogy amikor visszaértünk elmentünk kaját venni, és a parlament lépcsőjén ebédeltünk. (Ilyet otthon senki nem tudna).

Aztán elmentünk a Nemzeti Múzeumba, megnéztünk egy sziklatemplomot, és ezután már végképp nagyon fáradtak voltunk, úgyhogy visszasétáltunk a kikötőbe, és akkorra értünk oda, amikorra kellett, de még így is volt 1 unalmas óránk, és jöttünk hazafelé.

Ezen az utón kicsit jobban megnéztük a hajót, volt benne 3 étterem, egy gyerekjátszótér, egy olyan szoba ahol kinektezni lehetett, egy színpad a gyerekeknek (volt is valami műsor, valami gyerekolimpia vagy ilyesmi), kaszinó, diszkó, meg egy bevásárlóközpont kb. Este fél11-re éreztünk be, kb fél 12re értünk haza. Nagyon jó időnk volt, le is égtem.

Következő sztori is jön néhány napon belül remélem. Egyébként felmerült egy nagyon fontos kérdésünk: szerintetek hogy merül jobban a fényképező eleme, ha kikapcsolod olyan képek között, amik kicsit távolabb vannak egymástól (mondjuk 15 lépést meg kell tenni a két kép között), vagy ha nem?

Ennek a címnek nem sok értelme van, de ez a lakásunktól számított második trolimegálló. Kimondani kb lehetetlen, illetve nem, csak a Balázs annyira nem tudja kimondani, hogy én sem.

Ezen a héten nem túlzottan sok minden történt, viszont vannak hírek! Holnap reggel például Helsinki-be megyünk hétvégére. Hajóval. Illetve, ha angolból szó szerint szeretném fordítani, akkor komp. De ez nem olyan komp ám, mint amit a magyar agy elképzel, ahova 20 autó felfér és kész, hanem valahol az ilyen komp és a Titanic között félúton. Csak ez piros és reméljük nem süllyed el. A jegyvásárlás is kellően kalandos volt, mert Észtországban hiába lehet mindent kártyával fizetni, a hajójegy foglalós oldal nem fogadja el a külföldi kártyákat. Úgyhogy kétnapi sikertelen próbálkozás után átsétáltam az irodából (VOLTAM DOLGOZNI, IGEN!!!) a kikötőbe és megvettem a jegyeket. Mint kiderült ez egy nagyon szerencsés szerencsétlenség volt, mert így egy sokkal nagyobb és lassabb hajóval megyünk, DE! 20 eurót spóroltam (10-et magamnak – de minek -, 10-et a Balázsnak)!

Ma pedig vettünk kupont, amivel 29 euróért lehet hajóval Stockholmba- és visszautazni, de ez olyan hosszú út (este 6-kor indul és reggel 10-re ér oda), hogy még kabinunk is lesz. Az még nem egészen tiszta, hogy ez mikor lesz, mert ez függ egyrészt a Tibikétől, másrészt pedig a vilniusi kiruccanástól, de valamikor július végén lesz. Jövő hétvégén pedig valószínűleg Riga! Ha valakit bosszantana, hogy miért Észtországba jöttem, ha szinte sosem vagyok itt, azoknak üzenem, hogy a fennmaradó hétvégéken az észt szigeteket és kisvárosokat fedezem majd fel.

Mára csak ennyi. Több érdekes infót is meg akartam osztani, de most egy sem jut eszembe, mert új módot találtam a blogírásra. Egy fontos infó például: ÜRES A POSTALÁDÁM!

Ha szerencsétek van, akkor a tietek viszont nem. :P